Dr. Kerekes Imre honlapja
A múlt neves pécsi tudósai
Késmárky István (1865–1926)
Képzett, széles látókörű, végtelenül segítőkész, sokak által tisztelt személyiség – így jellemezte búcsúztatása alkalmából Linder Ernő, a Dunántúl főszerkesztője az 1926. július 5-i temetésen. „Pap volt, férfi volt, ember volt, tudós volt a szó igazi értelmében. A nemes lelki tulajdonságok gyönyörű összetalálkozásából alakult ki [...] finom úri egyénisége, amelyet az ideális emberek rózsaszínű világszemlélete, a nyugodt tiszta lelkiismeretek könnyedsége és kedélye hatott át. Enciklopédikus tudása, mindenkori lelki frissessége és szellemessége avatták jeles szónokká és kitűnő tollforgatóvá. [...] Mélyen gyökerező nemes magyar ősöktől örökölt katolikus hitének minden szépsége átragyogott gondolatain, cikkein [...]”[1]
- augusztus 4-én született Szekszárdon, régi nemesi családból, tizenkettedik fiúként. Apja a szekszárdi járás főszolgabírója volt. Középiskoláit Bonyhádon kezdte, majd Pécsett, a ciszter gimnáziumban fejezte be. Hittudományi tanulmányait, mint a pécsi egyházmegye kispapja a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Fiatal kora miatt nem szentelhették pappá, ezért a Károlyi-családhoz került nevelőnek, ahol tíz évet töltött. Az ő keze alatt nevelkedett a későbbi időszakok erősen vitatott személyisége, az a gróf Károlyi Mihály, akit az őszirózsás forradalom emelt az ország vezetőjévé. (Később évről-évre megfordult vendégként annak parádi uradalmában. A gróf állkapcsán akkor szenvedett balesetet, amikor autóján vendége elé igyekezett.[2] Károlyi forradalom alatti szerepével azonban egyáltalán nem tudott közösséget vállalni, így útjaik elváltak.) Ezután beutazta egész Európát, és doktorátust szerzett hittudományokból.[3]
1897-ben került vissza Pécsre, Troll Ferenc káptalani helynök a Pécsi Püspöki Jogakadémia helyettes tanárává nevezte ki. Egyházjogot, jogtörténetet és magyar alkotmánytörténetet adott elő. 1900-ban szentszéki bíró, két év múlva pedig a házasságvédő tisztséggel bízta meg püspöke.[4] Ugyanebben az évben a budapesti egyetem jogi kara egyházjogból egyetemi magántanárrá képesítette. 1905-ben elkísérte Zichy Gyula gr. püspököt Rómába, hogy segítse őt püspökké szentelése alkalmából.
Újságírói munkásságát 1903-ban kezdte a Pécsi Közlönynél, ahol két évet töltött felelős szerkesztőként. Újságírói tehetsége azonban igazán akkor bontakozott ki, amikor megbízásból, 1911-ben elvállalta a Dunántúl című napilap főszerkesztői tisztét. Öt éven át látta el feladatát fáradhatatlanul, de azután is megmaradt a lap belső tanácsadójának. Saját bevallása szerint több mint ezer cikk került ki a keze alól, többnyire névtelenül.[5]
Szívvel-lélekkel veti bele magát a város társadalmi életébe és közigazgatásába, de ugyanakkor egyházmegyei elfoglaltsága is sokrétű. Tagja a zsinati vizsgálóbizottságnak, a vigília bizottságnak, a pécsi katolikus kör nagyválasztmányának, az Országos Pázmány Egyesületnek, a magyar jogászegyesületnek, egyházmegyei cenzor, vizsgáztatja a középiskolai hittanárokat. 1909-ben a törvényhatósági bizottság tagjának választják. Ettől kezdve a város közgyűlési termének egyik legkiválóbb szónoka. Beválasztják több szakbizottságba, a központi és igazoló választmányba, az árvaszéki bizottságba, az iskolaszékbe és a jogi szakbizottságba.[6]
Tudományos munkássága jórész tanári pályájával kezdődött. 1897. január elsejével foglalhatta el nagynevű elődeinek, Szeredy József dr. későbbi prelátus kanonoknak, valamint dr. Kossutány Ignác későbbi szegedi egyetemi tanárnak tanszékét a pécsi jogakadémián. Tanári pályáján fél év híján harminc évet töltött egészen a haláláig.
A katedrára kerülve, mint egyházjogász már hivatásszerűen foglalkozhatott egyik nagy eszményével, a katolicizmus kialakult jogrendszerével, valamint jogtörténészként a magyar nemzeti szellemnek a múltból átsugárzott állami és jogi emlékeivel. Még joghallgató korában adott közre egy kisebb munkát 1896-ban: „Az esztergomi érseknek, mint Magyarország hercegprímásának jogai” címmel Budapesten. Pécsett jelent meg „Katolikus egyházi vagyonjog” című monográfiája. E dolgozat alapján nyerte el az egyetemi magántanári képesítést.
Érdekes módon sűrűn foglalkoztatta a nők magyar társadalomban betöltött szerepe. Több előadást is tartott ebben a témában: „A nő jogai a magyar törvénykönyvben”, „A nők szavazati joga”, „A katholikus sajtó és a nő”, „Újabb irányok a feminizmus terén”, „A nő mint társadalmi tényező” címmel.[7]
1907-ben a Pécs Baranyai Múzeum Egyesület felolvasó ülésén „Pécsi régi iparosok életére vonatkozó eredeti okiratok” címmel tartott előadást, melyben részletesen vázolta a céhekbe tömörült városi iparosság küzdelmeit a török időktől 1848-ig.[8]
1910-ben Mutschenbacher Viktor jogakadémiai igazgató nyugalomba vonulása után helyettes igazgató, majd 1915-ben Zichy Gyula püspök véglegesítette igazgatói tisztében.[9] 1918-ban IV. Károly címzetes almásmonostori apáttá nevezte ki. A szerb megszállás alatt elnöke a magyar kultúra védelmére alakult Pécsi Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaságnak és a Pécsi Műbarátok Körének.[10]
A felszabadulás után jelentős szerepet játszott a pozsonyi egyetem Pécsre kerülésében. 1921 augusztusában a hittudományi kar létesítése érdekében a püspök dr. Wurster József prelátus kanonok vezetésével egy bizottságot alakított, melybe a jogakadémia képviseletére Késmárky Istvánt és dr. Vasváry László egyetemi tanárt nevezte ki.[11]
Munkássága megbecsüléseként 1922. augusztus 24-én az Erzsébet Tudományegyetem nyilvános rendes tanára lett. A Pécsre költözés után az első (1923/24) tanévben a jogi kar dékánjává választották. Ő látta el az egyetemi könyvtár püspöki biztosi tisztét is.
Életének utolsó évében a sok munka egyre jobban felőrölte egészségét, majd egy évig a különböző klinikák lakója volt. 1926. július 5-én hunyt el, temetésén Vasváry Ferenc jogi kari dékán, a bajtársi szövetség nevében Magda István búcsúztatta.[12]
[1] Dunántúl, 1926. júl. 6. p. 1.
[2] Pécsi Napló, 1926. júl. 6. p. 1.
[3] Szabó Pál: A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. – Pécs, 1940. p. 474–475.
[4] Dunántúl, 1926. júl. 6. p. 1.
[5] Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület Értesítője, 1928. 1. sz. p. 18–23.
[6] Dunántúl, 1926. júl. 6. p. 1.
[7] A Pécsi Püspöki Joglyceum évkönyve, 1913/14. p. 16.
[8] Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület Értesítője, 1928. 1 sz. p. 18–23.
[9] A Pécsi Püspöki Joglyceum évkönyve, 1914/15. p. 9.
[10] Szabó Pál: i. m.
[11] A Pécsi Püspöki Joglyceum évkönyve, 1921/22. p. 34.
[12] Szabó Pál: i. m.