Dr. Kerekes Imre honlapja

A Pécsi Katolikus Tudósító

(1921–1944)

 

A megalakulás

            A szerb megszállás utolsó évében, 1921-ben a pécsi fiatal papság képviselői gyakran összegyűltek eszmecserére, egymás vigasztalására a közelgő felszabadulás reményében. Ezeken az összejöveteleken született meg egy katolikus havilap létrehozásának a gondolata. Az idegen elnyomás alatt élő híveknek kívántak lelki vigaszt nyújtani, ezáltal is erősíteni magyarságukba vetett hitüket. Állandó kapcsolatot akartak kiépíteni a lelkipásztorok (plébániák) és a hozzájuk tartozó emberek között, hogy utóbbiak ne csak akkor érezzék az egyház gondoskodását, ha örömteli vagy gyászos esemény következik be életükben, hanem folytonosan tudatában legyenek. Közös katolikus tudat alakuljon ki bennük, és lelkiekben érezzék az egyház gondoskodását az élet minden területén.[1] Az alapítók felismerték a nyomtatott sajtó fontosságát, azt, hogy ennek segítségével hatást gyakorolhatnak az egyházközség híveire.

            A Pécsi Katolikus Tudósító első száma végül is 1921. május 15-én jelent meg a Belvárosi-plébánia kiadásában. Folyamatosan következnek a számok 1922 augusztusáig, ekkor megmagyarázhatatlan okokból megszűnt. Csak valószínűsíthető, hogy ennek főleg anyagi okai voltak, hiszen az infláció növekedésével az árak jelentékeny arányban nőttek. 1925 áprilisában indul ismét, új évfolyamszámozással. A közben eltelt időszakot a szerkesztők tervezgetésre fordították, hogy az anyagi lehetőségek szűkössége miatt egyszerűbb formában, de mégis megjelenhessen a kiadvány.[2]

            Az 1925-ös évfolyam egészen novemberig első évfolyamként folytatódik, majd decemberben visszatér az eredeti számozáshoz, a negyedik évfolyamhoz. Ettől kezdve nincs törés, a számozás folyamatos, de átmenő évfolyamok jelennek meg egészen 1929. január 1-jéig. Akkor visszatér az évenkénti megjelenés.

            Az 1925/26-os év fordulóján új tartalommal, új formával és szellemmel indul útjára a Tudósító, igazodva az egyházi évhez, a szent liturgiához. Nem minden hó elején jelenik meg, hanem az egyházi év egy-egy határkövéhez kapcsolódva. Az első szám „advent szellemével, jellemével” foglalkozik. A karácsonyi szám a „kisded Jézus nyújtotta örömökbe meríti a hívek lelkét”. A farsangi szám védelmet nyújt a lelki lezüllés ellen, a nagyböjti „bőséges böjti táplálékkal szolgál”.[3]
            1932-ben ünnepelte a lap tízéves jubileumát. A méltató cikket dr. Bozóky Géza egyetemi tanár írta. Ismertette olvasóival, mi indította a kiadót és a szerkesztőket arra, hogy nyomtatásban forduljanak az egyház támogatóihoz. „A jó sajtó leadója az örök igazságok letéteményese: a csalhatatlan Egyház, amelynek ma már negyedfélszáz millió hívőt kell állandóan informálni és azon az ösvényen vezetni, melyről minden letérés feltétlenül az örvénybe való zuhanást jelenti és ezért kimondhatatlanul becses minden szava [...]” A Pécsi Katolikus Tudósító a „nyomtatott betű felbecsülhetetlen propagatív erejét állította szolgálatba, hogy eltüntesse a távolságot Isten és az ember között.”[4]

            A lap mindig feltétel nélkül támogatta a város pezsgő hitéletének megteremtésében szerepet játszó katolikus egyházközség szervezését és működését.

            Az 1933-as évre Baranyában is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy megváltozott a katolikus egyház szellemisége, előtérbe került a politikai szerepvállalás, az események erőteljesebb figyelemmel kísérése, értékelése. A lap magára vállalta a megváltozott, országos irányítású célok propagálását. Györkös József az új, a költő Kocsis Lászlót leváltó, agilisabb főszerkesztő bejelentette, hogy hirdetni fogja a Katolikus Akció eszmeiségét, és a Tudósító annak hivatalos lapja lesz. Ezzel jelentősen javultak a lap anyagi lehetőségei, a terjesztés politikai szerepvállalást is jelentett, a világ és az ország politikai eseményeinek értékelése megváltozott, nyilvánvaló lett, hogy olvasóival minden esetben a hivatalos egyházi állásfoglalást kívánja elfogadtatni.[5]

            A következő év elején már a lap alcíme is tükrözi a változásokat: a Pécsegyházmegyei Katolikus Akció lapjaként szerepel.

            1936-ban a főszerkesztést az a Hantos Béla veszi át, aki szinte a kezdetektől a politikai rovat szerzője, cikkei a liberalizmust, a szociáldemokráciát, a zsidóságot és a református egyházat ostorozzák. Ki is fejti „Csodálkozni fog rajta” című cikkében: a „Tudósító nem hitbuzgalmi lap [...] A Tudósító tehát nem csendes, jámbor olvasmány [...], a Tudósító mozgalmat akar csinálni [...]”[6]

            Az újabb tartalmi és formai változást az 1939-es esztendő hozza meg. Az addigi méret a kétszeresére növekszik, viszont a lapszám csökken. A lap eszmeisége nem kevésbé politikus, érződik már a nagy változások szele: „Nehéz volna jóslásokba bocsátkozni, hogy mi fog történni. Sokkal könnyebb megmondani, hogy mit kell tenni a történések érdekében vagy bizonyos események ellen. Ma – jobban, mint valaha – minden derék embernek tisztában kell lenni hivatásával és istenadta rendeltetésével. Olyan korban élünk, amikor kis mulasztások is katasztrófákat okozhatnak. A Tudósító szerkesztősége nem akarja, hogy mulasztás terhelje lelkét, ezért a lap tartalmával az új idők követelményeihez alkalmazkodik s ennek megfelelően megváltoztatta a lap külső formáját is.”[7]

            1942-ben ünnepelte a lap megjelenésének huszadik esztendejét. Elég hosszú idő egy vidéki lap esetében. „A huszadik évfolyammal már dicsekedni szokás” – írja Bátor Károly „A huszadik esztendő” című cikkében. A szerkesztőség, a munkatársak végig, a megjelenés húsz éve alatt Jézus szellemiségéhez igazodtak, a lap kicsiségében is lelkesen, kitartóan és meggyőződéssel szolgálta az Ő tanításait, eszméit.[8]

            Összefoglalva: egyértelműen hitbuzgalmi lapként indul, a harmincas években sodródik a politikai eseményekkel, a negyvenes években visszatér eredeti céljához, a szent liturgia szolgálatához.

 

Szerkesztési elvek és gyakorlat. A lap eszmeisége

            Az első, még a szerb megszállás alatt megjelent számot úgy üdvözli Zichy Gyula gr. megyés püspök, mint amelynek célja az egyházmegye híveinek lelki megerősítése. Még egyetlen szó nem esik sem nemzeti, sem más politikai célokról.[9] Ugyanezen szellemben vázolja fel a lap irányát Ákos Ferenc felelős szerkesztő is: „A szavunkban nem lesz erőszak. Szavunk csak azoknak szól, akik még emlékeznek szentélyeink meghitt csendjére, akik még el tudnak ülni az örök vizek forrása mellett, s akiknek az örök vizek csobogása ima és felmagasztosulás. Szavunk csak azoknak szól, akik lélekben még keresztények.”[10] Egyértelmű, hogy ezeket a szavakat a fennálló politikai helyzet váltotta ki, hiszen a volt hívek egy része valószínűleg új politikai eszmék iránt vált fogékonnyá.

            Teljesen megváltozott a hangulat a felszabadulás utáni első számban. Akárcsak a jóérzésű magyarok zöme, a felelős szerkesztő is lelkesen üdvözli a bevonuló magyar hadsereget. Ez érthető, hiszen a terület három évi idegen megszállás után vált újra szabaddá. Csak szélsőséges elemek kívánták a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolni, ezek többsége el is hagyta az országot. A cikk ideológiailag nagyon jól megfogalmazott összegzése az elmúlt időszak politikai történéseinek.[11]

            Az első kiadásokat csaknem azonnal elkapkodták, a vidéki megrendelések teljesítése nem mindig sikerült.[12] Szigetváron több mint 100 előfizetőt sikerült szerezni.[13] Még a volt történelmi Magyarországról (Szabadka) is érkeztek megrendelések. Ugyanakkor az olvasók kifogásolták, hogy miért szerepel a lap címében a „Pécsi” kifejezés, hiszen ugyanúgy képviseli a vidéki katolikusság eszmeiségét is. A szerkesztők válaszukban kifejtették, hogy elsősorban a városhoz kívántak szólni, és „a vidékre gondolni sem mertünk, hogy ilyen lelkesedéssel csatlakoznak hozzánk.”[14]

            A cikkek szerzői sok esetben a falusi plébánosok közül kerültek ki – sőt állandó munkatárs is akadt közöttük –, ami nem meglepő, mégiscsak ők kerültek közvetlen kapcsolatba a hívekkel, és ők értették meg legjobban mindennapi problémáikat. Ezek a szerzők semmiféle honoráriumot nem kaptak, de ugyanígy nem dotálták a szerkesztőket és a közvetlen munkatársakat sem.[15]

            A szerkesztés elveit négy személyhez kötve ismerhetjük meg a legjobban. Ákos Ferenc (elsősorban hitbuzgalmi), Kocsis László (előtérben a költészet, a líra), Györkös József és Hantos Béla (politika – Katolikus Akció) írásai tükrözik leginkább a lap arculatát.

            Az infláció növekedésével párhuzamosan nőttek a nyomdai költségek is, ezért csak annyit állítottak elő, amennyire megrendelés volt.[16] Csökkentették a példányszámokat, a nyári hónapok alatt összevont szám jelent meg. Az előfizetési díjakat is megemelték.[17] Ez a tendencia figyelhető meg az új pénz megjelenéséig.

            1926-ban Hajós Györgyöt, a volt felelős szerkesztőt nagy megtiszteltetés éri, a megyés püspök szentszéki bíróvá nevezte ki. Nem hagyta el korábbi kollégáit, továbbra is számíthattak rá, mint munkatársra.[18]

            A szerkesztőség ezután is tartotta magát korábbi irányelveihez: „Lapunk nem üzleti vállalkozás, anyagi támogatást senkitől sem kért (s nem is kapott) s továbbra is a maga emberségéből és olvasói ragaszkodásából merít erőt hivatásának teljesítéséhez.”[19]

            1928-ban Iványi Jánost, a szerkesztőség tagját a vallás és közoktatásügyi miniszter a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem nyilvános rendes tanárává nevezte ki.[20]

            Még az előző évben megemlékeztek a nagy példakép, a katolikusság valóban kiemelkedő tanítójáról, ideológusáról, Prohászka Ottokárról. A méltató szavakat Kocsis László, az akkor már országosan is ismert költő írta.[21]

            1929-ben Kocsis László felelős szerkesztőt a Szent István Akadémia rendes tagjává választották. Ez az elismerés egy hosszú folyamatot zárt le, hiszen addigra már a magyar irodalom jeles személyiségévé vált. Költészetét elsősorban Umbria nagy szentjének, assisi Szent Ferencnek a szellemisége ihlette. A Tudósító olvasói többször találkozhattak nagyszerű stílusban megírt leveleivel. Az őt ért elismerés ugyanakkor a város katolikus értelmiségének elismerését is jelentette.[22]

            1931 elején Hajós György végleg megválik a szerkesztéstől, fáradtságra hivatkozva. Egyéb, meglehetősen sok elfoglaltsága (hittudományi főiskola, Marianum aligazgatója, stb.) miatt kevesebb cikkel tudott hozzájárulni a közös munkához.[23] Néhány hónappal később a szerkesztőség egyik legagilisabb munkatársa kap más feladatot püspökétől: Loschert Kázmér villányi plébános lett.

1933. december 1-jétől teljes ideológiai változás következik, a Tudósító ekkor lesz a katolikus akció (AC) hivatalos lapja. Nyíltan vállalja a szociális mozgalom aktív támogatójának és lelkes szócsövének a szerepét.[24]

            A következő év első számában Györkös József, az AC egyházmegyei igazgatója felvázolja az új szerkesztési célokat:

            – a lap gyűjtőállomás, ahová minden új kezdeményezés, minden értékesíthető gondolat bekerül;

            – a cikkekben nem a költészet, nem a levegőben lógó általánosság, hanem a valóságos élet gyakorlati szemlélete jelenik meg (Ezzel nyíltan szakít a Kocsis László-féle szerkesztési elvekkel.);

            – a világiak közelebb hozatala az egyházhoz.[25]

            Ettől kezdve meghatározó cél az Actio Catholica (AC) programjának, gondolatainak „aprópénzre” váltása, annak bevitele a köztudatba, és agitáció a program megvalósítása mellett.[26]

            1938-ban ünnepelték az országos „testvérlap”, a Magyar Kultúra megjelenésének húsz éves évfordulóját. Az üdvözlet mellett sort kerítettek a folyóirat „motorjának, lelkének”, Bangha Bélának méltatására is.[27]

            A háború közeledtével a kiadóhivatal kénytelen volt addigi politikájával szakítani, és a 16 évvel korábbi előfizetési díjakat felemelni. Egyszerűbb lett a lap formája, amivel a nyomdai költségeket csökkenteni tudták.[28]

            Egy 1939-es miniszterelnöki rendelet a folyóiratok terjedelmének 50%-os csökkentését írta elő. A megoldást a hirdetések megszüntetése jelentette.[29]

            A háború alatt jelentősen lecsökkent oldalszámmal – időnként négy oldalas a lap –, kevésbé érdekes tartalommal jelent meg. Ugyanakkor a kiadóhivatal további áremelésre kényszerült.[30]

 

Rovatok

            Az egyház életéből – az egyetemes egyház életének mozzanatai, a katolicizmust érintő legfrissebb események. Rovatvezető: Loschert Kázmér

            Pécsi katolikus naptár – miserend, egyházi ünnepek, évfordulók, egyházi egyesületek és azok tevékenysége

            Az életből – tanulságos rövid történetek egyes ateisták hívővé válásáról (Pierre L'Ermite – ford. L. F.)

            Katolikus könyvesház (1925) – Kizárólag katolikus könyvek ismertetése. Nem irodalmi kritikák, hanem az „írás és igazság szépségével átitatott színtiszta katolicizmust tárgyaló munkák” megismertetése.

            Mohácsi Katolikus Tudósító (1929) – „E helyen külön köszönetet kell küldenünk a mohácsi katolikus lelkeknek, kik megértvén a mi hitvalló lapunknak intranzigens szellemét s katolikus célkitűzéseit, tömegesen jelentkeztek a Katolikus Tudósító olvasótáborába”[31]
            Az öreg plébános üzenetei (1927) – „A szószék nem elég ahhoz, hogy híveinkkel megértessük magunkat, mert sokan oda sem jutnak, vagy nem értik meg az egyszer elmondott szavakat. E rovat alatt szeretnénk, tehát egyes gyakorlati dolgokról a hívekhez szólni.”[32] Rovatvezető: Geosits Lajos.

            További rovatok: Liturgia, Pécsi Katolikus Élet, Credo-élet, Katolikus karitasz (1931), A ... plébánia hírei, Időszerű felújítás (aktuális kérdések egykor és ma). Hirdetések (csak keresztény cégek).

            Három címen indított politikai rovatot: Figyelő (1925), szerk. Hantos Béla, Tallózás (1930) szerk. Nyilas Péter, Fényszóró. Tulajdonképpen mind a három sajtófigyelő rovat.

 

A Tudósító és a sajtópropaganda

            Az 1933. december 1-jei számban jelenti be a szerkesztőség és a kiadóhivatal, hogy a következő évtől kezdve a lap a Katolikus Akció hivatalos lapja lesz. A bejelentés nem jelent a szerkesztőség elveiben jelentősebb változást, hiszen a kiadók és a munkatársak addigi célja is a katolicizmusért folytatott szent harc volt. Nem állt mögöttük komoly anyagi erőforrás, semmiféle pénzcsoport, a szerkesztőségi munkát pusztán idealizmusból végezték, szívükön viselve a katolikus sajtó sorsát. 1934-től Györkös József, az egyházmegyei AC igazgatója veszi kézbe az irányítást, s így a lap is szélesebb háttérre támaszkodhat, munkáját sokkal nagyobb súllyal, az AC szervezetével karöltve végezheti. A szerkesztőség reméli, hogy mindezzel sikerül szélesebb körű olvasótáborra is szert tenni.[33]

            Az 1934 januári számban maga a megyés püspök, Virág Ferenc fordul ajánló soraival az olvasókhoz. Világossá teszi, hogy a fennálló helyzet szükségessé teszi a katolikus megújhodást, s ennek legjobb fegyvere a megújított katolikus sajtó, amely felveheti a versenyt az ellenséges világnézetekkel: „Egy-kettőre olyan lelkes hadsereget toborzunk, olyan rohamcsapataink lesznek, hogy gyönyörűséges lesz minden megmozdulásuk, menetelésük a hitbuzgalom, az erkölcsvédelem, a keresztény kultúra, a szociális tevékenység és a kat. sajtó útjain !”[34]

            Néhány oldallal később már olvasható is Györkös József igazgató „Első üzenete”, a lap szerkesztési irányelveinek újabb célkitűzéseiről. Kifejti, hogy a Tudósító és az AC tulajdonképpen egymásra vannak utalva, hiszen egy színvonalas kiadvány hiányában a mozgalom célkitűzései, eredményei sem jutnak el a szélesebb tömegekhez. Mozgósítani kell azt a tartalék erőt, amelyet biztosít az egyházmegye területén élő majdnem félmillió katolikus hívő, amelyben hatalmas, egyelőre nem aktivizált energia vár felhasználásra. Felkéri minden bátor, okos katolikus önzetlen közreműködését, számít az eddigi szerkesztői gárdára, akik az alapokat tették le ehhez a munkához.[35] Ezután beszámol az eddig elért eredményekről, majd felveti a legfontosabb teendőket. Azzal, hogy a szerkesztést átvette, az AC Egyházmegyei Tanácsának határozata értelmében a lapot az egyházmegye minden plébániája automatikusan elvállalta, és ezzel állandó kapcsolatot hozott létre az egyházmegyei központ és az egyházközségek között. Azonnal utasításba adta, hogy mindenhol írják össze, készítsenek részletes felmérést a működő hitbuzgalmi és kulturális egyesületekről. Működjenek közre a katolikus sajtótermékek terjesztésében, hajtsák végre a központ határozatait, melyet egy füzetes kiadásban olvashatnak. Tartsák meg a tervbe vett kulturális előadásokat, működjenek együtt az iskolán kívüli népművelés irányítójával.[36]

1934. február 20-án megalakult a Pécsi Katolikus Férfiak Sajtóbizottsága, természetesen az AC egyházmegyei sajtószakosztályán belül. Az egész országban ez volt az első ilyen jellegű megmozdulás, amelyet mindössze néhány templomi beszéd, újságban való felhívás előzött meg. Egyszerre több mint 100 katolikus férfiú lépett be, az egyetemi tanártól, a napszámosig. A bizottság azonnal munkatervet készített.[37]

            Az AC vezetői egyre jobban felismerték, hogy a sajtó terén az addig tapasztalható visszahúzódás káros következményeket vont maga után. A katolikus értelmiség is rádöbbent arra, hogy ki kell lépnie a semlegességből, és csatlakoznia kell a világnézeti küzdelmekhez. Ezért, ahogy az ellenfél is teszi, össze kell tömöríteni az erőket, sajtóegyesületeket, bizottságokat kell létrehozni. A sajtó és a közönség között harmonikus viszonyt kell kialakítani, mert mindez az egyetemes katolikus érdekeket szolgálja. A valóban katolikus közönségnek tudomásul kell vennie, hogy rossz katolikus sajtó nincs, „azon egyszerű oknál fogva, mert katolikus”. Lehetnek hibái, tévedései, mulasztásai és hiányai, de az a körülmény, hogy katolikus, azt jelenti, hogy egy olyan világnézet kifejezője, amely a jövőt jelenti. A katolikus közönségnek vissza kell térnie saját sajtójához, a Tudósítót a maga lapjának kell tekintenie, a sajtó katonájává kell válnia.[38]

            A sajtóbizottság rendszeresen ülésezett, ahol előadásokat hallgattak meg, valamint vállalták, hogy előfizetőket szereznek katolikus újságokra (Nemzeti Újság, Új Nemzedék).[39]

            1934 októberében a sajtóbizottság ülésén felvetették egy nagy katolikus sajtónap megrendezését. A résztvevők meghallgatták dr. Sziller Péter közjegyző, kormányfőtanácsos alapos előadását a katolikus intelligencia és a sajtó kapcsolatáról.[40] Előadásában kiemelte Deák Ferenc gondolatát, miszerint a sajtótörvénynek elég egyetlen paragrafus: igazat kell írni, hazudni nem szabad. „Miért ne lehetne a napisajtó is a krisztusi igazságok szócsöve, azoké a krisztusi igazságoké, melyek senki fiainak nem ártanak, de minden embernek csak javát szolgálják?”[41]

            A lap közli az AC országos központjának intencióit a „sajtó terén megjelölt legközelebbi feladatok”-ról. Legalább a megszervezett, öntudatos katolikus tagok között szűnjön meg az a fogalomzavar és határozatlanság, amely a katolikus sajtómozgalom legnagyobb hátráltatója: hagyjanak fel a liberális vagy félliberális (keresztyén-keresztény) lapok támogatásával. Ezért: tartson minden szervezet felvilágosító, fogalomtisztázó megbeszélést, ahol hangozzék el, hogy komoly katolikusnak csak az számít, aki kifejezetten katolikus lapot járat, fizet elő. Csak ilyen személy választható vezetőnek. Mindezt nyugta ellenében bizonyítania kell. Minden AC, vagy más katolikus szervezet tagja tekintse magát szerény kis környezetében a katolikus sajtó apostolának.[42]

            A sajtó ereje oly mértékben nő, amennyire növekszik a nyilvánossága. Minél nagyobb az olvasóközönsége, annál nagyobb a tekintélye. A magyar katolikus társadalom már rég felismerte az újságnak erejét, de nem ismerte fel azt az erőt és hatalmat, amelyet saját maga, mint a közönség része és mint olvasótömeg jelent – írja az „öreg újságíró”. Az olvasó megelégedett a hírek elevenségével, nem vette észre hogy a sorok mögött más is olvasható. Mindez sokszor az erkölcs tévútjaira vezette. Ezért van szükség a valóban katolikus sajtóra, annak pedig katolikus közönségre, hogy új szellemet adjon az életnek, segítsen a családi élet alapjainak megszilárdításában, és ezzel a jövő helyes útjának megtalálásában.[43]

            A katolikus sajtó szükségességére és erejére világít rá dr. Kray István báró is cikkében. X. Pius pápa egy kijelentésére hivatkozik, akinek tevékenysége a hitélet fellendülését eredményezte: „Hiába építünk templomokat, hiába tartunk missziókat, hiába lapítunk iskolákat, ha emellett elhanyagoljuk a katolikus sajtót.” Magyarország katolikus közéletének egyik legnagyobb fogyatékossága, hogy a katolikus sajtó nem döntő tényező, pedig az ország lakosságának nagy része katolikus vallású. Márpedig a sajtót csak saját olvasóközönsége tudja eltartani, azaz egy hithű katolikusnak csak katolikus lapra lehetne előfizetnie. Ezt kell szolgálnia a sajtópropagandának, mert sokan még mindig nincsenek tisztában ennek jelentőségével. Ezért minden magyar „sajtóapostolnak” arra kell törekednie, hogy minél több embert térítsen meg egy független, bátor hangú kiadvány előfizetése érdekében (Nemzeti Újság).[44]

            A Credo és a katolikus sajtóbizottság 1935. november 26-án együttes gyűlést tartott a katolikus Legényegyletben. A szép számban megjelent közönség előtt P. Böle Kornél ecsetelte a katolikus sajtó fontosságát, majd Saly Rezső főszerkesztő fejtegette a sajtó és közönsége között fennálló viszonyt.[45]

            1936 januárjában új rovatot nyit a szerkesztőség Fényszóró címmel. (Rovatvezető: Budai II., később T. L. (Tóth Emil). Az ötlet abból a hercegprímási levélből született, amely az ötvenéves évfordulóját ünneplő Katolikus Szemléhez íródott. A levél kiemeli, hogy bizonyos súlyos kérdésekben, mint: természetfeletti és természetes javak, a hit és a tudomány, az ethika és a művészet, az egyház és az állam, saját népünk és a nemzetiségek közötti viszony, „csak azok az emberek, azok a szervezetek, azok a sajtóorgánumok tudnak következetesek maradni, amelyek az önös érdekek fölé emelkedve magasabb elvi szempontokból, mintegy az Isten szemével nézik az egymással sokszor szembeállított kérdéseket.” Ez a gondolat adta az ötletet, hogy úgy kezeljék ebben az új rovatban a katolikus folyóiratokat, mint a fényszórókat. A cél kettős: időről-időre rávilágítani azokra a problémákra, amelyekben az olvasók tisztánlátása szükséges, másrészt megismertetni őket azokkal a folyóiratokkal, amelyekre nem tudnak előfizetni anyagi okok miatt.[46] A rovat rendszeresen ismertette a Katolikus Szemle, a Magyar Kultúra, a Korunk Szava, Az Új Kor, és az Élet című kiadványok cikkeit.

            A Katolikus Akció Sajtószakosztályának munkatervében hónapról hónapra szerepelnek a sajtópropagandában igénybe vehető feladatok: kézről kézre kell adni a valóban katolikus kiadványokat (Nemzeti Újság, Új Nemzedék), rá kell mutatni a nem katolikus sajtó igazságtalanságaira. Ebben nagy segítséget nyújt a Budapesten megjelenő Sajtószemle.[47]

            A Katolikus Akció továbbra is elsőrendű feladatának tartotta, hogy a lap hasábjain lelkesedést keltsen a katolikus kiadványok iránt. Pontos statisztikát készítettek a plébánián fellelhető újságokról, gyerekeket buzdítottak ezek gyűjtésére és a szolgáltatások (pl. fodrászat) igénybevételénél olyat választottak, aki nem fizetett elő liberális és zsidó újságokra. Mindezt az utcamegbízottak (zelátorok) ellenőrizték oly módon, hogy a családoktól számon kérték az újságok és röpiratok tartalmának ismeretét.[48]

 

A Tudósító karitatív tevékenysége

            Háromféle irány népszerűsítésére kötelezték el magukat: új templomok építésére, ill. a régiek restaurálására megszervezett gyűjtés; valódi karitatív munka (szegény sorsúak gyermekeinek segítése, gyermeknyaraltatás, különböző egyházi ünnepek során használati tárgyak gyűjtése és szétosztása); többgyermekes családok otthonhoz juttatása.

            1934-ben nyújtotta be az AC városi vezetősége a törvényhatósági bizottságban indítványát a sokgyermekes családok lakáskérdésének megkönnyítése tárgyában. Köztudomású volt, hogy a háztulajdonosok azért nem adják ki szívesen a lakásukat a sokgyermekeseknek, mert az így rövidebb idő alatt amortizálódik. Ezen úgy lehetne segíteni, hogy akik mégis hajlandók kiadni, azok adójának 10 %-át engedjék el. Ha ez nem is jelent közvetlen megoldást, valamelyes előrelépést igen.[49]

            A pécsi belvárosi egyházközség gyűjtést kezdeményezett, mert egy névtelen adományozó 1000 pengőt ajánlott fel arra, hogy elkezdjék egy kétszobás családi ház megépítését, amely egy sokgyermekes jó katolikus család számára szolgálna díjtalan lakóhelyül. Számos pécsi iparos ajánlotta fel segítségét, így nem egy, hanem két ház építését kezdhették meg. A lakásokra az egyházközség kérdőívein lehetett jelentkezni, de csak olyanoknak, akik legalább 5 kiskorú gyermeket nevelnek.[50]

            Végül 4 többgyermekes család lakással való ellátását tűzték ki célul. Az épületeket ifj. Nendtvich Andor építészmérnök tervezte. A lakások méretei: 2-2 szobás (4,89x3,66 m ill. 4,20x3,44 m), 1 konyhás (3,339x3,45 m), valamint a megfelelő mellékhelyiségek. Jótékony filmelőadáson az Apolló Projectograf Rt. segítségével több mint 200 pengő gyűlt össze. A pécsi iparosok térítés nélküli munkájukat ajánlották fel.[51]

            1936-ra már tíz családi házzal számoltak, ugyanis időközben egy ismeretlen jótevő 20 000 pengőt ajánlott fel. A megyeri kertvárosban akkor már állt a Kis Szent Teréz-ház, mely 1935-ben készült el. Lakója egy nyolcgyermekes család volt.[52]

            A következő évben újabb három ház készült el, május 2-án szentelte fel a belvárosi egyházközség. A házakat egy tíz és egy kilenc gyermekes család vette birtokába.[53]

 

Szociális segélyezés

           

A Tudósító végig együttműködött az egyházközségekkel, részletesen beszámolt a nyomorenyhítő akciókról. A budai külvárosi egyházközség karácsonyi kiosztását jelenlétével kitüntette Virág Ferenc megyés püspök. Beszédében kiemelte egyszerű származását, s hogy mindig mély szimpátiát érzett az elesett tömegek iránt. Megdicsérte a külvárosi asszonyszövetség munkáját, akik nagy áldozattokkal 150 szegény sorsú gyermek karácsonyát tették boldogabbá azzal, hogy ruhát, cipőt, édességet osztottak ki közöttük. 90 rászoruló családnak pedig élelmiszereket ajándékoztak, összesen 3100 pengő értékben. Az összeg nagy részét Sándor Károly egyházközségi elnök és Schutták József városi tanácsnok gyűjtötte.[54]

            1932-ben a megyés főpásztor a pécsi karitatív munka egységes irányítására püspöki biztost nevezett ki dr. Kelemen Andor belvárosi plébános személyében. Az ő irányításával a Karitasz Központi Tanácsa, amelynek tagjai a székeskáptalan, az egyházközségek, a karitatív egyesületek vezetői közül kerültek ki, intézték a város összes jótékonysági akcióját.[55] A belvárosi egyházközség különösen kivette részét a hívek mozgósításában, ebben egyértelműen komoly szerepe volt az agilis plébánosnak. A többi egyházközség, valamint az egyesületek sem maradtak el lényegesen. A Szociális Missziótársulat helyi szervezete 6877,44 pengő, a Szent Péter Székesegyház egyházközsége majdnem 2000 pengő, a Gyertyaszentelő Boldogasszony Pécs-belvárosi egyházközség 3051,89 pengő értékű ruhát, cipőt, stb. osztott ki. A Szent Ágoston budai külvárosi egyházközség közel 400 pengőt, a Szent Ferenc szigeti külvárosi egyházközség naponta 20 szegénynek ebédet juttatott, és 5624,79 pengőt gyűjtött össze. De helyzetéhez mérten megtett mindent a Szent Flórián Pécs-bányatelepi egyházközség és a Szent József gyárvárosi egyházközség is.[56] Áprilisban 110 családot segítettek 3 hónapon keresztül élelmiszerekkel. Ennek anyagi hátterét a Credo Egyesület által szervezett katolikus filmmatinék biztosították. A Janus Pannonius Társaság Mécs László-estjének bevételét is erre fordították. Az Iparos Asszonyok Kongregációja ruhagyűjtést kezdeményezett, de adományozott a Keresztény Munkásifjak egyesülete is. A Szent Erzsébet Leánygimnázium növendékeinek előadása is hozott a konyhára 137 pengőt. Minderről a lap minden alkalommal részletesen tudósított.[57]

            A nyári szünidőre száz – fejlődésben valamiért elmaradt – gyerek üdülését szervezték meg.[58]

            1936-ban Kelemen Andor plébános terjesztett be indítványt a törvényhatósági bizottsághoz a sokgyermekes családok megsegítése érdekében: kedvezményes áramszámla, ingyenjegy a gyerekeknek a városi uszodába, tandíjkedvezmény a polgári és kereskedelmi iskolákban.[59]

            A következő évek során is 3-3 hetes váltással a püspök által felajánlott nyaralóban, Püspöknádasdon, 2 pengő költséggel gyermekeket nyaraltattak. Folytatódtak a jótékony filmelőadások, melyek bevételét minden esetben a karitász használta fel.[60]

            A háborúra való készülődés még nehezebb anyagi körülményeket teremtett. A Pécs-belvárosi egyházközség azonban tovább folytatta áldozatos munkáját. Fenntartotta a Szilvek Lajos Napközi Otthont (50 férőhely – 2300 pengő), ruha- és élelmiszergyűjtési akciókat szerveztek.[61]

 

Gyűjtés új templomok építésre és a régiek restaurálására

            1921-ben vetődött fel, hogy szüksége lenne a pécsi Központi Temetőnek egy kápolnára. Egy hívő, kinek levelét a belvárosi plébánia levéltára őrzi, a „pécsi központi temető róm. kat. kápolna alap” javára 5000 koronát ajánlott fel. Ez az összeg 1928-ra 2 pengő 80 fillérre zsugorodott.[62]

            1931-ben a város és az egyházi vezetés pályázatot írt ki kilenc pécsi építész számára, hogy tervezzék meg a felépítendő kápolnát. A pályázatok elbírálására külön bizottságot alakítottak, amely 250-100-100 pengővel jutalmazhatta a legjobbakat. A tervezett építkezés költségeit 80 000 pengőben határozták meg. 1931 decemberére a gyűjtés eredményeként 4500 pengő gyűlt össze.[63]

            1932-ben Pécs szabad királyi város törvényhatósága örömmel tett eleget a pécsi egyházközségek kérelmének, s a temetőkápolna valamint a síremlékek felépítésére szükséges kb. 1000 négyszögöl telket örök használatra átengedte. Megengedte, hogy kriptákat építsenek, és azokat értékesítsék. Az építkezés megkezdését áprilisra vagy májusra tervezték.[64]

            A kiírt pályázat március 12-én járt le, összesen 21 pályázat érkezett, nemcsak Pécsről, hanem más városokból is. A kilenc tagú zsűri az első díjat (400 pengő) egyhangúlag ifj. Nendtvich Andor és Weichinger Károly építészek együttes tervének ítélte oda. A második díjat is ők nyerték, míg a harmadikat Szabó Lóránd budapesti építész. A lap bemutatja az épület külső és belső nézetének terveit. Az altemplom kriptáinak értékét 800 pengőben állapították meg. Március 29-ig 5950 pengő gyűlt össze.[65]

            A következő évben a kápolna berendezésére gyűjtöttek. A Zsolnay család egy oltárt, özv. Szauter Gusztávné a monstrancia beszerzését vállalta. Egy-egy kupola ablak költségeit özv. May Józsefné és Bélik István teremtette elő. 1934. január 24-ig már 20 231 pengő állt rendelkezésre.[66]

            Egy év alatt (1932. júl. 17–1933 júliusa között) épült fel a kápolna, melyet Virág Ferenc megyés püspök 1933. július 9-én, vasárnap szentelt fel. Az ünnepségen részt vett a Karének Egyesület, Vadas Gábor karnagy vezetésével.[67]

            Az első világháború alatt – valószínűleg másutt is így történt – rekvirálás alá kerültek a Belvárosi templom harangjai. 1925 szeptemberében azután Szabó Lóránt pécsi műépítész azzal a tervvel állt elő, hogy több külföldi város mintájára a belvárosi templom tornyában – persze annak megfelelő átalakítása után – harangjátékot kellene felállítani, ezzel is emléket állítva a háborúban elesett hősöknek. A harangjáték, mint a város egyik nevezetessége, sokkal több turistát vonzana a város megtekintésére is. Az egyházközség tárgyalásokat kezdett az „Ecclesia”-val, melynek egyik igazgatója rövidesen Pécsre jön a részletek megbeszélésére. A terv szerint 24 harang alkotná, 5 és fél kg-ostól 210 kg-osig. A megvalósulás érdekében az egyházközség gyűjtést szervezett, amelynek eredménye majdnem 19 millió korona és 79 dollár.[68]

            A következő években egyre szaporodott az összeg, de mindez már csak papíron tűnt hatalmasnak, mert az infláció egyre nőtt. 1927 pünkösdjére szerették volna elkészíteni, ennek érdekében tárgyalásokat folytattak egyes harangöntő cégekkel, valamint külföldi gyárakkal, ahonnan a szerkezete beszerezhető lenne.[69] Úgy látszik az egyházközség vezető testülete megfelelőnek tekintette az anyagi kereteket, mert a tervezet már 30 harangról beszél, amelyekből a legkisebb 7 kg-os a legnagyobb pedig 580 kg-os. A harangok ára kilogrammonként 72 000 korona.[70]

            1928-ra teljesen egyértelművé vált, hogy a torony átalakítása nélkül semmiképpen sem lehet belevágni a kivitelezésbe. Az átalakítás tervének elkészítését térítésmentesen Möller János akadémikus, egyetemi tanár és Möller Károly műépítész vállalta magára. Közben megjelent az új pénz, ezáltal a rendelkezésre álló összeg a leértékelés folytán jelentősen megváltozott.[71] 1928 júniusában gr. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter Pécsett járt. Egy jelentős személyekből álló küldöttség kereste fel – Fischer Ferenc főispán, Nendtvich Andor polgármester, egyetemi tanárok, országgyűlési képviselők. Közülük Buzássy Ábel főigazgató ismertette a miniszterrel a harangjáték tervét. A miniszternek nagyon megtetszett a terv, minisztériumának anyagi támogatását helyezte kilátásba.[72] Néhány hónap elteltével kiderült, hogy mivel a templom az egész Széchenyi térrel van „nexusban”, ezért az egész teret át kellene alakítani. Az egyházközség véleménye szerint mindez 1930-ra megvalósulhat, akkor ünnepli ugyanis a belvárosi plébánia 150 éves évfordulóját.[73] A kérdés valószínűleg anyagi okok miatt később lekerült a napirendről. 1939-ben kezdték meg a templom teljes restaurálási munkálatait, amelyek egészen 1944-ig folytatódtak. A templom régi részében helyreállították az ablakokat, ezzel kezdte visszanyerni eredeti formáját. Az új részben felújították a padozatot fehér színű süttői márvánnyal. Adományokból hozták rendbe a sekrestye színes ablakait.[74]

            1927 augusztusában kezdték átépíteni és felújítani a Ferencesek templomát. Az atyák lelkipásztori működésük elsődleges fontosságú terét, a gyóntatóhelyiséget kívánták kibővíteni, hogy az higiénikus szempontból is elfogadható legyen. Nagyböjt idején a látogató hatalmas zsúfoltsággal találkozhatott a templomban éppen annak a szentségnek a kiszolgálásánál, amelyet a legbensőbb áhítattal és összeszedettséggel szeretne minden hívő megkapni. Az orgonakórus a zárdai fegyelem miatt zárva volt az énekesek előtt, szükségessé vált egy szerzetesi karzat építése. A költségek a város, az egyházközségek és a hívek támogatásából, adományaiból jöttek össze. Gyenis János festőművész két nagyméretű képet (Tiziano és Fabre másolatok) kínált fel.[75] Az átalakított templomot 1928. november 18-án Beck Lajos prelátus-kanonok szentelte fel P. Oberten Odilo rendi kormánytanácsos (az építkezés kezdeményezője), a rend többi tisztségviselője és Tarai Lajos mérnök (az átépítés tervezője) jelenlétében.[76]

            A majdnem negyed századig megjelent folyóirat egész tevékenységével bebizonyította, hogy jelentős szerepet játszott a katolikus egyház, a hívek és az egész város értelmiségének életében.

 

Bibliográfiai leírás:

Alcím: 1934. jan. 1: A Katolikus Akció lapja, 1937. jan. 1: Hitbuzgalmi és társadalmi folyóirat, 1939. jan.: Hitbuzgalmi, társadalmi és szociális folyóirat, 1939. márc.: Egyházmegyei és egyházközségi értesítő, 1940. márc. 1: A Pécsegyházmegyei Katolikus Akció lapja

 

Megj.: 1921. máj. 15.–1944. nov. 1.

 

Fel. szerk.: Hajós György, 1922. jan.–febr.: Kelemen Andor, Gergye Győző, 1925. ápr. 5.: Hajós György, 1926. szept. 11.: Ákos Ferenc, 1927. márc. 2.: Hajós György, 1927. nov. 27.: Kocsis László, 1934. jan. 1.: Györkös József, 1936. máj.: Gergye Győző

 

Főszerk. 1927. nov. 27.–1930. dec. 1: Hajós György, 1936. máj.: Hantos Béla

 

Kiadó: 1937. jan. 1.: A Pécsi Katolikus Akció Központi Tanácsa, 1937. márc. 1.: A Pécs-egyházmegyei Katolikus Akció Tanácsa

 

Fel. kiadó: 1934. dec.: Tiborcz Benedek

 

Nyomda: Dunántúl, 1925. dec. 22.: Haladás, 1933. máj. 1.: Dunántúl

 

A szerkesztõség: Belvárosi Plébánia, 1925. ápr. 5: Várplébánia, 1934. jan. 1., 1934. jan. 1.: Belvárosi Pélábánia

 

Kiadóhivatal: Belvárosi Plébánia, 1925. ápr. 5.: Ágoston téri Plébánia, 1926. szept. 11.: Várplébánia, 1934. jan. 1.: Deák u. 8., 1934. febr.: Káptalan u. 2., 1935. nov.: Inczédy D. u. 9/1., 1940. jún. 1.: Deák u. 8., 1941. ápr. 1.: Belvárosi Plébánia

 

A lap munkatársai: Gábriel Pál, Hajós György (-H. Gy.-), Újlaki János O.S.B., Hantos Béla ((hb), (HB)), Kocsis László (-o.-á.-, -kl-), Szentkirályi István (-Szkr-), Gálos László (G. L.), Ákos Ferenc (Á. F., dr. T-i), Gebauer Miklós, Piliván Mihály, Perr Viktor (-rr-, P. V.), Horváth Béla, Györkös József (Gy. J.), Kelemen Andor, Dõry László (-dr. -l.-), Bok József, Sipos István, Lajos Gyula, Geosits Lajos, Lányi Emil, Tegzes László (T. L.), Horváth Csongorné (H. Cs.), Mihalecz (Merényi) Ferenc (M. F.), Tóth Emil (T. E.), Szentes Károly (Sz. K.), Gergye Gyõzõ (G. Gy.), Loschert Kázmér (lk. - s-er-), Patton János (P- J.), Auguszt István, Fűrész Miklós, Nyilas Péter, Harcos Ottó (H. O., könyvismertetések), Vörös Vince (legényegyletek, aranykalászos gazdatanfolyamok), Fekete Lia, dr. Gálos László (dr. G. L.), Hal Pál, Bozóky Géza, Patócs József, Zentai Lajos, Lévai László, Lukács István, dr. Nagy Ferenc, Bátor Károly (B. K.)

 

[1] Pécsi Katolikus Tudósító (a továbbiakban PKT), 1942. 1. sz. p. 2.

[2] PKT, 1922. 1. sz. p. 1–2.

[3] PKT, 1925.12. 1. sz. p. 1.

[4] PKT, 1932. 12. sz. p. 2–3.

[5] PKT, 1933.12. sz. p. 1.

[6] PKT, 1936. 9. sz. p. 176.

[7] PKT, 1939. 1. sz. p. 1.

[8] PKT, 1942. 1. sz. p. 1.

[9] PKT, 1921. 1. sz. p. 1.

[10] PKT, 1921.1. sz. p. 2.

[11] PKT, 1921. 6. sz. p. 81–84.
„El tudjuk-e felejteni azt az órát, amelyben megláttuk az első magyar zászlót ? Ez a zászló egy évezreden keresztül a nemzeti büszkeségünk volt... Elveszett a haza. Idegen város lett a mi szép magyar városunkból. A magyar szó félénken lapult meg, az utcán idegen szó járta. Idegenek, akik azelőtt is itt éltek közöttünk, de akik nem voltak vér a mi vérünkből, idegenül beszéltek a sajtóban és népgyűléseken. Idegenül, gonoszul szórták az átkot a hazára. Megátkozták azt a rögöt, amely alatt édes atyjuk magyar dala ringatta őket, s mi megriadva néztük, hogy ez a lázító munka a hazánkba kerülhet.”

[12] PKT, 1921. 2. sz. p. 32.

[13] PKT, 1921. 4. sz. p. 64.

[14] PKT, 1921. 3. sz. p. 48.

[15] PKT, 1921. 5. sz. p. 80.

[16] PKT, 1922. 6. sz. p. 115.

[17] PKT, 1922. 5. sz. p. 135.

[18] PKT, 1926. 1. sz. p. 13. Átlag példányszám: 1200-2000. Kivétel 1934. ápr.: 3000.

[19] PKT, 1922. 7–8. sz. p. 135.

[20] PKT, 1928. 10. sz. p. 14.

[21] PKT, 1927. 5. sz. p. 2–3.
„Nemzeti géniusz, magyar géniusz. Ez a második elemi erővel vibráló színfoltja portréjának. A XX. században talán egyedül ő volt a magyarság hőse. Nem politikai hőse, de a tradíciókból kifejlődött s divinációszerűen megteremtődött vezéregyénisége. Prohászka magyarsága apostoli magyarság. Munkaprogramjának mindenkor egész életét kitöltő regisztere volt a magyarság áhítatos szeretése. Nemzeti eszmehintő s az örvény mélysége felé rohanó magyarságnak szántója volt már akkor, amikor még a magyar glóbus hígerkölcsű, jellemtelen korábban annyi nagyunknak látószervét is elborította a sötétség, és a fejlődés kevélyen felmutatott lobogójára a tradíciónélküli jövő szólamait festették. Az idegen származású Prohászka magyarságát legmelegebben a reneszánsz színeivel jellemezhetném. Ő volt a mai katolikus magyarság bíborosa. Bármi szociális bajunkról szólott, ünnepi ornátust kaptak szavai...”

[22] PKT, 1929. 3. sz. p. 13.

[23] PKT, 1931. 1. sz. p. 13.

[24] PKT, 1933. 12. sz. p. 1.

[25] PKT, 1934. 1. sz. p. 11–12.

[26] PKT, 1936. 8. sz.: verzó

[27] PKT, 1938. 3. sz. p. 55.
„[...] nagy értéke nemcsak a katolicizmusnak, hanem a keresztény magyarságnak is. Több mint három évtizeden át apostoli buzgósággal, hallatlan munkabírással, páratlan felkészültséggel, törthetetlen hittel dolgozott a keresztény magyarság öntudatra ébresztésében.”

[28] PKT, 1939. 2. sz. p. 10.

[29] PKT, 1939. 10. sz. p. 3.

[30] PKT, 1943. 11. sz. p. 5.

[31] PKT. 1929. 1. sz. p. 12

[32] PKT. 1927. 7. sz. p. 5.

[33] PKT, 1933.12. sz. p. 1.

[34] PKT, 1934. 1. sz. p. 1.

[35] PKT, 1934.1. sz. p. 16.

[36] U. o.

[37] PKT, 1934. 3. sz. p. 8–9. A bizottság munkaterve: 1. Családi otthonunkból éppúgy, mint kat. egyesületeinkből a nemkatolikus lapokat kiszorítjuk. A katolikus lapok valamelyikének előfizetői leszünk. A budapesti napilapok közöl a tehetősebbek a Nemzeti Újságnak, mások az Új Nemzedéknek. 2. Sajtópropagandát végzünk. a) Havonként sajtógyűlést tartunk. b) Ingyenes sajtóröpiratokat terjesztünk. c) Trafikokban, borbélyoknál, állomásokon, kávéházakban követeljük lapjainkat. d) Az egyes osztályoknál, munkaterületeken, utcákon megszervezzük a propagandánkat. E pont szerint tagok lehetnek azok is, kik nem járathatják, de legalább terjesztik lapjainkat. 3. Kifelé, mások előtt nem bírálgatjuk lapjainkat. Észrevételeinket, óhajunkat, panaszunkat a Sajtóbizottságba adjuk elő és ennek révén juttatjuk el az illetékesekhez.

[38] PKT, 1934. 4. sz. p. 16–17.

[39] PKT, 1934. 4. sz. p. 17.

[40] PKT, 1934. 11. sz. p. 13.

[41] PKT, 1934. 11. sz. p. 22.

[42] PKT, 1934. 12. sz. p. 12–13.

[43] PKT, 1935. 1. sz. p. 9–10.

[44] PKT, 1935. 10. sz. p. 208–210.

[45] PKT, 1936. 1. sz. p. 14.

[46] PKT, 1936. 2. sz. p. 28.

[47] PKT, 1936. 10. sz. p. 203.

[48] PKT, 1940.1. sz. p. 3.

[49] PKT, 1934. 2. sz. p. 6.

 

[50] u. o.

[51] PKT, 1934. 4. sz. p. 6–7.

[52] PKT, 1936. 11. sz. p. 189.

[53] PKT, 1937. 6. sz. p. 111.

[54] PKT, 1929. 1. sz. p. 14.

[55] PKT, 1932. 1. sz. p. 3–4.

[56] PKT, 1932. 2. sz. p. 1–4.

[57] PKT, 1939. 4. sz. p. 6.

[58] PKT, 1932. 5. sz. p. 4.

[59] PKT, 1936. 6. sz. p. 116.

[60] PKT, 1937. 6. sz. p. 111–112.

[61] PKT, 1939 . 2. sz. p. 6–7.

[62] PKT, 1928. 10. sz. p. 28.

[63] PKT, 1932. 1. sz. p. 6.

[64] PKT, 1932. 2. sz. p. 8.

[65] PKT, 1932. 4. sz. p. 2–4.

[66] PKT, 1933. 2. sz. p. 3.

[67] PKT, 1933. 7–8. sz. 6–7.

[68] PKT, 1925. 7. sz. p. 13–14.

[69] PKT, 1926. 10. sz. p. 14. Az összeg: 69.263.500 K és 86 $

[70] PKT, 1926.11.1:14. Az összeg: 72.647.500 K és 86 $

[71] PKT, 1928. 3. sz. p. 15–16.

[72] PKT, 1928. 6. sz. p. 16. Az összeg: 19.237 P adomány és 17.000 P testületi, városi és magántámogatás.

[73] PKT, 1928. 10. sz. p. 17–18.

[74] PKT, 1944. 4. sz. p. 5.

[75] PKT, 1928. 3. sz. 19–20. Város: 24.000 P, Székeskáptalan: nyersanyag, Szigeti Külvárosi Egyházközség: 5.000 P.

[76] PKT, 1928. 12. sz. p. 11.